Középpontban a tanulás modern formája

Mi az EPALE, mi a célja és kik számára lehet hasznos?
Interjú Vedovatti Anildoval.
Vedovatti Anildo, a felnőttkori tanulás elektronikus európai platformjának kommunikációs felelőse, az ő feladata a külső partnerekkel való kapcsolattartás, eseményeken való részvétel. Igyekszik olyan partnereket találni, akikkel évről évre új témákról tárgyalhatnak, illetve olyan szakmai tartalmakat felfedni, amely a jelen kihívásainak és a magyar szakmai közösségnek is hasznos.
Mi is az az EPALE, illetve milyen programokat szerveznek?
Az EPALE a felnőttkori tanulás elektronikus európai platformja, az Európai Unió szakmai hálózati projektjeinek egyikeként a felnőttkori tanulással foglalkozó szakemberek nyílt szakmai közössége, melynek fő célja az online felületen történő tudásmegosztás. Elsősorban egy olyan kommunikációs közeget próbálunk létrehozni, amiben a felnőttkori tanulás hazai szakemberit elérjük el és megszólítjuk. Az online felület a közösség tagjai számára lehetővé teszi, hogy egymással kapcsolatba lépjenek és egymástól tanuljanak Európa szerte, részt vegyenek a magyarországi és a nemzetközi tudásmegosztásban. Az projekt az Európai Unió minden tagállamában arra ösztönzi a helyi szakembereket (kutatókat, döntéshozókat, érdeklődőket, érintett más társadalmi szereplőket), hogy a platform nyújtotta kommunikációs lehetőségekben részt vegyenek. Minden tagállamban van egy olyan szervezet, amely az adott nyelv gazdája, Magyarországon ez a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalban működő EPALE Nemzeti Támogató Szolgálat. Feladatunk részeként törekszünk a különböző események segítségével bevonni a kollégákat, szakembereket. A felület főbb funkciói: az információk átadása, tudásmegosztás, szakmai tartalmak megjelenítése és online eseményeknek lehetőség biztosítása. Fontos számunkra, hogy nem fővároscentrikusan gondolkodunk, és célunk a hazai felnőttkori tanulás egészének megmutatása, elérése.
Magyarország mióta tagja ennek?
2016 óta veszünk részt a programban, és jelentős sikernek könyvelhetjük el, hogy az elmúlt évek alatt több mint 3500 hazai kolléga regisztrált be a felületre. Ami további fejlődést igényel, hogy a regisztrált résztvevők aktívabban éljenek a felület nyújtotta lehetőségekkel, úgy a szakmai tartalmak, mint az együttműködések szélesebb körű kiaknázásával. A felület azzal is nagy lehetőséget kínál, hogy a feltöltött tartalmak a magyar nyelv mellett az Európai Unió összes hivatalos nyelvén is megoszthatók, illetve megismerhetők.
Mi a legnagyobb kihívás?
Kihívásnak érezzük a felhasználói aktivitást, visszatérő látogatók arányát, illetve, hogy a különböző EPALE eseményeken a regisztrált tagjainak minél nagyobb létszámmal vegyenek részt. A hazai lakosság számához képest viszonylag magas számú regisztrált tagnak az aktivitását szeretnénk növelni. Azt gondolom, ebben néhány személetbeni elfogadás tud jelentősen segíteni. Az egyik, hogy megismerjük a felület használatát, ami nem nehezebb, mint más közösségi alkalmazás (vagyis ha ott sikerül aktívan kommunikálni, akkor az EPALE felülete sem jelenthet gondot). Egy másik feladat, hogy törekedjünk aktuális témák megjelenítésére a felületen, valamint fontos még, hogy a projektek disszeminációja alkalmával (adott esetben több évig tartó munka végén) ne csak az eredményekről számoljunk be, hanem a fejlesztés, a munka folyamatáról is osszunk meg információkat másokkal.
Milyen trendeket lát jelenleg a felnőttképzésben, akár hazai, akár nemzetközi színtéren?
Növekvő számban jelennek meg az EPALE felületen is olyan tartalmak, amelyek a digitalizáció által nyújtott kihívásokkal, a zöld tudatossággal, a mesterséges intelligencia szerepével és várható hatásával foglalkoznak, mert mindezek a felnőttkori tanulás mindennapjainak meghatározó tényezőivé váltak. Fontos tendencia – miután az életen át tartó tanulás több évtizedes eszméjébe ma már nemcsak saját döntésünk alapján veszünk részt, hanem mindennap megéljük – tudatossá tenni mindenki számára, hogy a tanulás egy olyan általánosan elvárt fejlődési út lett, ami nem kikerülhető, és ehhez a technikai hátteret biztosítják a digitális tanulási környezet korszerű eszközei. Döntő fontosságú, hogy a bennünket körülvevő világból hogyan tanuljuk meg mindazt, ami számunkra lényeges. Valamint meghatározó ennek az andragógiai aspektusa is, azaz hogy a tanulási folyamatban ki és hogyan, milyen tudástartalommal tudja a tanulást segíteni.
Milyen különbségek vannak hazai és nemzetközi viszonylatban a felnőttképzésben?
Magyarországon jellemző a pénzügyi forrás által meghatározott tanulási modell, vagyis a tudás megszerzése számos esetben finanszírozási kérdéssé vált, és ezt erősítették meg az európai uniós források is. A felnőttkori tanulás szereplői alkalmazkodtak ehhez, valamint a modernizáció is erőteljesen megjelenik a hazai tanulási folyamatban. Nemzetközi térben az EPALE aktív résztvevői között a klasszikus felnőttképzési szereplők mellett nagyobb számban találunk civil szereplőket, kulturális intézményeket, akik aktívan disszeminálják eredményeiket. Amiben például még sokat tudunk fejlődni, az a tudásátadásban a rugalmasság kérdése. A formájában sokszínű, aktuális információk megosztása a szakmai weboldalakon még komoly erőfeszítéseket követel meg a hazai szereplőktől. Fontos szempont, hogy a felnőttkori tanulást nagyobb hálózatba összefogó szereplők egymást kiegészítve, a már meglévő eredményekre építve haladjanak fejlesztéseik során.
Idén van a Készségek Európai Éve. Miért fontos ez?
Látnunk kell, hogy a tudásért folyó verseny nagyon erős a világban, a technikai fejlődés az oktatás, a tanulás, és a készségek fejlesztésében is folyamatos, éppen ezért hívja fel minden tagállam figyelmét az Európai Unió a készségek fejlesztésének szükségességére, és ebben is kiemelt hangsúlyt helyez többek között a digitális és a zöld technológiai változásokra, valamint a megújítás, megújulás mellett a szoft készségek fejlesztésének fontosságára. Valamint ezért fogalmazódott meg a Készségek Európai Éve céljai között, hogy előmozdítsa az átképzéssel és továbbképzéssel kapcsolatos gondolkodásmódot, ráirányítsa a fókuszt a vállalatok (különösen a kkv-k) versenyképességének fontosságára, elősegítse a digitális és zöld átállás társadalmilag igazságos, inkluzív módon történő megvalósítását.
Ebben a kezdeményezésben az európai társadalom egésze számára kíván ösztönzést nyújtani a tanulásban való részvétel fokozására, a kompetenciák fejlesztése mellett erősíteni a készségeinket, hogy képesek legyünk rugalmasan és nem utolsó sorban sikeresen alkalmazkodni a változásokhoz. Ehhez támogatást nyújthat az egyéni tanulási számla, a mikrotanúsítványok és a Készségfejlesztési paktum.
Gulyás Evelin
közösségszervezés BA III. évfolyam